Gyakran Ismételt Kérdések
Köteles-e ellátni az orvos azt a beteget, aki a számítógép jelzése szerint nem biztosított?
Az orvos akkor is köteles ellátni a beteget, ha nem tisztázott a jogviszonya, ezért térítés a betegtől nem kérhető. A jogosultság ellenőrzése az OEP és a NAV feladata, amennyiben valaki jogosulatlanul vette igénybe az egészségügyi szolgáltatást, a későbbiekben ezek a szervek fizettetik meg az ellátást, késedelmi kamattal együtt.
Elláthat-e több körzetet a háziorvos?
A 313/2011. Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a praxisjoggal már rendelkező orvos csak úgy szerezhet másik körzetre is praxisjogot, ha a régi körzetében gondoskodik a helyettesítésről és a korábbi praxisjogot 6 hónapon belül elidegeníti. Hat hónap elteltével a korábbi praxisjog engedélyét visszavonják. Két körzetet tehát egyszerre nem láthat el.
Kinek kell gondoskodnia a háziorvos helyettesítéséről?
A 4/2000. (II.25.) EüM rendelet 7. §-a alapján, amennyiben a háziorvos közalkalmazotti jogviszonyban áll, a munkaadó gondoskodik a helyettesítésről. Önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződés alapján működő háziorvos esetében a szerződésben kell kitérni a helyettesítés részleteire. Ez tartalmazhatja azt is, hogy indokolt esetben a helyettesítő orvos abban a rendelőben is elláthatja a helyettesítést, amelyben ő végzi tevékenységét. […]
Kinek kell gondoskodnia a védőoltások szállításáról?
A 18/1998. NM rendelet 16. § (1) b) pontja alapján a járási népegészségügyi intézet feladata a védőoltáshoz szükséges oltóanyagokról és azok megfelelő szétosztásáról gondoskodni. Az oltóorvosnak ezen a téren tárolási kötelezettsége van (15. § (2) g)pont).
Közalkalmazottként mikor vagyok jogosult jubileumi jutalomra?
Az 1992. évi XXXIII. törvény 78. § (1) bekezdése alapján a 25, a 30 és a 40 évi közalkalmazotti jogviszony fennállásakor jár jubileumi jutalom, amelyet külön kérés nélkül kell kifizetni.
Más EU-s országban dolgozó, és ott járulékot fizető magyar állampolgár jogosult-e itthon térítésmentes egészségügyi ellátásra?
Amennyiben külföldön fizet járulékot, azt be kell jelentenie az OEP felé. Az adott országban, ahol dolgozik, igényelhet Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amellyel Magyarországon igénybe veheti az itteni (ideiglenes) tartózkodása alatt a szükséges orvosi beavatkozásokat. Ez tehát a tervezett (gyógykezelési szándékú hazautazás) beavatkozások magyarországi igénybevételére nem jogosítja fel. Amennyiben ilyen típusú szolgáltatást is szeretne itthon igénybe venni, […]
Vállalkozó házi gyeremekorvos kötelezhető-e iskolaorvosi tevékenység ellátására?
A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. EüM. rendelet 4. § (6) bekezdése alapján a háziorvos és a házi gyermekorvos a gyermek- és oktatási intézmények orvosi feladatait külön díjazás ellenében végzi. Tehát köteles ellátni az iskolákat, azonban ezért külön díjazás jár.
Az egészségügy duális finanszírozásában mi terheli az önkormányzatot?
A duális finanszírozási rendszerben a működtetési költségeket az egészségbiztosítási pénztár finanszírozza, a felújítási, felhalmozási kiadások (fejlesztés, amortizáció, eszközpótlás, elhelyezés) pedig az önkormányzatokat terhelik.
Vállalkozó orvosként jár-e visszamenőleges illetmény- vagy bérnövelés?
Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 29., illetve 29/B. §-a alapján a következő jogviszonyban dolgozóknak jár a 2012., illetve a 2013. január 1-ig visszamenőleges illetmény-, bérnövelés: közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban és szolgálati jogviszonyban (7. § (2) d-g) pont). Vállalkozásban tehát nem jár az illetménynövelés.
Háziorvosként kell-e fizetni a cégautó után adót?
Az 1991. évi LXXXII. törvény 17/D. § f) pontja alapján mentes az adó alól az a személygépkocsi, amelyet kizárólag az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott háziorvosi tevékenység ellátása érdekében üzemeltetnek.
Hasznos információk
- Feltételek orvosi magánpraxis létesítéséhez Egészségügyi szolgáltatás kizárólag az egészségügyi hatóság által kiadott működési engedély birtokában, az abban meghatározottak szerint kezdhető meg, illetve folytatható.
- Személyi, tárgyi feltételek a magánpraxis kialakításakor Az egyes egészségügyi szolgáltatásokhoz szükséges személyi és tárgyi minimumfeltételeket a szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedély kiadásakor és a működés során folyamatosan biztosítani kell.
- Az önálló tevékenységből származó jövedelmek megállapítása Az önálló tevékenységből származó jövedelem megállapításánál a magánszemélyek - ide nem értve az egyéni vállalkozókat - két módszer közül választhatnak.
- Jövedelmek típusai az egészségügyi szolgáltatás végzése során A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény ún. önálló tevékenységből származó jövedelemnek tekinti...
- Pénztárgép használata a praxisban Amennyiben azonban a rendelőben az orvosi szolgáltatáson felül más szolgáltatás nyújtása...
Gyik
- Köteles-e ellátni az orvos azt a beteget, aki a számítógép jelzése szerint nem biztosított?
- Szellemi szabad foglalkozásúként szükség van-e működési engedélyre és felelősségbiztosításra?
- Kinek előnyös szellemi szabadfoglalkozású vagy egyéni vállalkozó orvosként dolgozni?
- Hogyan lehetek orvosként egyéni vállalkozó?
- Mi a különbség az egyéni vállalkozós és az egyéni egészségügyi vállalkozás között?