Mik a hasonlóságok és a különbségek az egyéni és a társas vállalkozásként végzett orvosi praktizálásban?

Az egészségügyi tevékenység társas vállalkozás tagjaként történő végzésére vonatkozó feltételek gyakorlatilag megegyeznek az egyéni vállalkozóval szemben támasztott követelményekkel azzal, hogy míg az egyéni vállalkozó szükségképpen csak megfelelő szakképesítéssel rendelkező személy lehet, addig a társas vállalkozás tagjaként a vállalkozás nevében és felelősségére – megfelelő képesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozó által nyújtott ellátásban – a társas vállalkozás tagja – hasonlóan az alkalmazott dolgozókhoz – közreműködhet.

Képesítéshez kötött tevékenységet gazdasági társaság csak akkor folytathat, ha legalább egy olyan személyt „foglalkoztat”, aki a jogszabálynak megfelelő képesítéssel rendelkezik. Ez a személy lehet mindenekelőtt a társaság tagja, illetve munkavállalója. A törvény azonban lehetővé teszi, hogy nemcsak munkaszerződés, hanem a társasággal (tehát nem a társaság tagjával!) kötött tartós polgári jogi szerződés alapján tevékenykedő is eleget tehessen a képesítési követelménynek. E polgári jogi szerződés elsősorban vállalkozási vagy megbízási szerződés lehet, de a törvény nem zárja ki más típusú, szerződés megkötését sem.

 
Munkafolyamat
 
Kérjen időpontot tovább Galéria tovább
 
Egészségügyi Marketing Szaktanácsadás tovább